Ecuador
Ecuador úgy viszonyul Kolumbiához, mint a csendes, befelé forduló diák balhés osztálytársához. Az egyiket névről mindenki ismeri, megváltozott ugyan egy ideje, benőtt a feje lágya, elkezdett komolyan tanulni az érettségi évében, de a rossz híre nehezen kopik ki a diákok és tanárok fejéből. A múltba tekintve mindenki, még az ofő is a harsányabb, változó magatartású vagy valamiben különleges diákjaira emlékszik jobban: a már emlegetett Kolumbia mellett Brazília, Argentína és az épp családi gondokkal küzdő Peru az, akiket a tízéves érettségi találkozón rögtön felismer mindenki.
Pedig ha lenne idő és energia a padjában meglapuló Ecuadort megismerni, néznénk egy nagyot. Ugyan kisebb növésű a többieknél, és sosem tolakodott a reflektorfénybe, mégis tud annyit, mint ők. Csak nem veri nagydobra. Hány ország mondhatja el, hogy van legalább két olyan része, amelyek úticélként garantáltan világszínvonalú élményt nyújtanak bárkinek? Amazónia nagy része Brazíliához tartozik ugyan, de jutott Kolumbiának, Perunak, Bolíviának és Ecuadornak is belőle. Az ország keleti részét az amazóniai térség teszi ki, közepét az Andok észak-déli irányú vonulata, nyugati részét a tengerparti rész. És ne feledkezzünk meg a Galápagos-szigetekről!
Amazónia esetében egy hihetetlen méretű birodalom egyik apró szegletében vendégeskedsz, de így is lenyűgöz a környezet buja sokszínűsége, érzed, milyen apró fogaskereke vagy a természetnek, és hálát adsz, hogy pár napig ebben a csodálatos világban élhettél. Az Andok ecuadori része lehet egyszerre jófej hostel hátizsákosoknak (Baños) vagy butikhotel a kényelmesebbeknek (Cuenca). Ám Galápagost úgy képzelje az olvasó, mint egy drága couchsurfinget. Elcsövezhetsz a kanapén, közben részese vagy kicsit a család életének. Látod apát atlétában és kisnadrágban, anyát házimunka közben, a gyerekek néha odaülnek melléd játszani. Csakhogy a házigazdák itt az oroszlánfókák, leguánok, óriásteknősök, szulák, fregattmadarak stb. Gyanítom nincs még egy olyan hely a Földön, ahol a strandokat egyenjogúan használják fókák és emberek, békés egyetértésben. És ez nem a fókák dicsérete.
Az ország, mely az Egyenlítőről kapta a nevét, 1999 óta amerikai dollárt használ hivatalos fizetőeszközként. Kisebb mérete ellenére nagyon más arcát mutatja tájegységtől függően. A hegyekben hagyományos népviseletet hord a legtöbb nő, melynek része a néha pávatollal ékesített kalap. Errefelé a Perura jellemző, síppal kísért népzene, nótakultúra is megjelenik már. Míg nagyobb településeken jóval több nyugati muzsikát hallani, mint Kolumbiában. Ugyan most divat a retró, ennek ellenére a Modern Talkingot nem kéne ennyire erőltessék. Más világba csöppensz, ha a zsúfolt, fülledt, folyótorkolatra épült Guayaquilben, a 2800 méteres magasságban található Quitóban vagy az esőerdő egyik eldugott településén jársz.
Egyértelműen nem az épített környezet viszi Ecuadorban a prímet: Quito és Cuenca belvárosa valóban megtekintésre érdemes, a kolonialista építészet szép példáit láthatjuk, illetve rengeteg templomot a barokktól napjainkig. Bár nem rémlik emlékezetes épület, melyet az elmúlt harminc évben húztak volna fel, kivéve talán egy guayaquili toronyházat. Cuenca mintha Ecuador válasza lenne a kolumbiai Salentóra. Utóbbi egy igazi turistafalu, minden az idegenforgalomra épül, nem tudja megmutatni Kolumbia igazi arcát. Cserébe nyugodt, biztonságos hely minden külföldi számára. Cuenca belvárosára ez ugyanúgy igaz, de ez az ország harmadik legnagyobb települése, és csak az építészetileg is érdekes központjából lett turistaparadicsom. Baños is nagyon kedvelt hely, de inkább az extrémsportok szerelmesei számára. Fekvése teszi különlegessé: egy völgyben helyezkedik el, a közelében túrázásra, raftingolásra, biciklizésre, bunjee jumpingra alkalmas helyek vannak, nem beszélve a számos vízesésről. Sokan a fürdőjét is dicsérik, de a budapestiek mellett a bañosi labdába sem rúghat.
Természeti kincsekből annál több jutott Ecuadornak. Említettem már Amazóniát, ahol egy négynapos túrán vettem részt. A Cuyabeno Természetvédelmi Terület egyik lagúnájának közelében volt a szállásunk, onnan motorcsónakokkal közlekedtünk a folyón. Az esőerdőben számtalan állatot volt szerencsénk látni, egyeseket távolabbról (papagájok, tukánok, majmok, folyami delfinek), másokat közelebbről (vízben tanyázó kajmánok, egy vízből kikandikáló anakonda feje, teknősök, pókok). A program része volt a siona törzsből való, hagyományait leginkább gasztronómiájában őrző család és egy sámán meglátogatása is. Az egyik legjobb élményem mégis a lagúnában fürdés naplementekor, illetve a csillagos ég bámulása, amelyen egész más csillagképeket látni, mint nálunk, sőt a Hold is kilencven fokkal el van fordulva.
A Galápagos-szigeteken nem voltak őslakosok, évmilliókon keresztül ezekre a vulkanikus szigetekre egyetlen emlős sem tette be a lábát. Ennek is köszönhető, hogy az itteni állatok a butasággal határos módon barátságosak, közel engedik magukhoz az embereket, ezzel veszélybe is sodorva magukat. Számítások szerint 300.000 óriásteknőst pusztítottak el az emberek az elmúlt szűk 600 évben, mert nem csak húsuk volt ehető a hosszú hajóutakon, hanem olajat is készítettek belőlük, mellyel egy időben a közvilágítás is működött Guayaquilben. Hosszú ideig nem volt népszerű hely a szigetcsoport, mert ivóvíz alig akad rajtuk. Charles Darwin 1835-ben (26 évesen) öt hetet töltött átutazóban a szigeteken (ironikus módon épp Santa Cruz szigetén nem járt, ahol a róla elnevezett kutatóközpont működik), az itteni élményei vezetik el húsz évvel később A fajok eredete megírásához. A történelem egyik legnagyobb hatású művében fekteti le az evolúciós elmélet alapjait, bevezeti a természetes kiválasztás fogalmát, mindezeket bizonyos galápagosi fajok (óriásteknősök, tengeri leguánok, pintyek stb.) sikeres alkalmazkodását is bemutatva.
Ma már nem kalózok, paradicsomi körülményeket kereső fantaszták vagy mindenre képes vállalkozók, hanem turisták hadai keresik fel a Galápagos-szigeteket. A nemzeti park szabályai szigorúak, hiszen a különböző behurcolt fajok (pl. gyümölcslégy, patkány) óriási károkat okoznak az ökoszisztémának, de a legfőbb károkozót, az embert is szigorú szabályok közé szorítják. Nem minden sziget látogatható, sok helyszínt csak profi idegenvezető társaságában lehet megtekinteni. A belépőkből származó komoly bevételt a nemzeti park fenntartására és a veszélyeztetett fajok megmentésére fordítják.
San Cristobal szigetén egy egynapos túra keretében a könnyűbúvárkodást is kipróbáltam. Aggasztott kissé a megvalósulása, így azon keveset gondolkodtam, miket is láthatok majd a víz alatt. Ezért is volt óriási élmény, hiszen olyan méretű szépség és gazdagság tárult elém szinte karnyújtásnyi távolságra, amiről nem is álmodtam. Halak garmadái, a sziklákat borító színes korallok, a sekély víz alján meghúzódó cápák, a csak pár másodpercre feltűnő félénk pörölycápa, és a kedvenceim, a rendíthetetlen nyugalommal közlekedő tengeri teknősök. De ne legyek igazságtalan: a sziklákon napozó leguánokat, a legváratlanabb helyeken lustálkodó oroszlánfókákat, a kéklábú szulákat vagy a néha meglepő sebességre kapcsoló óriásteknősöket is órákig elnéztem volna. Legközelebb perui élményeim következnek, remélhetőleg az ottani politikai helyzet megengedi a déli régiók meglátogatását is.
(Az útirajz első, kolumbiai része itt olvasható.)
Hozzászólások